Négyen verekedtek össze Domony egyik utcájában
A gödöllői rendőrök négy férfit fogtak el, közülük kettőt őrizetbe vettek.
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán Id. N. Ferenc 46 éves, Ifj. N. Ferenc 19 éves, B. József 46 éves és Cs. László 37 éves domonyi lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 9-én 19 óra körüli időben a 46 éves férfi és 19 éves társa egy domonyi utcán ásóval és karóval bántalmazta B. Józsefet és Cs. Lászlót, akik ezt követően tettleg bántalmazták támadóikat.
A verekedés során ketten szenvedtek orvosi ellátást igénylő sérüléseket.
A négy férfit a gödöllői rendőrök elfogták és előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.
Id. N. Ferencet és Ifj. N. Ferencet bűnügyi őrizetbe vették.
Az ügyben a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.