Nekihajtott, majd ellopta a fülbevalóját

2015. 05. 20., sze - 10:13
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves helyi férfit.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Norbert 18 éves nagykátai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves férfi 2015. május 19-én 17 óra 30 perc körüli időben kerékpárral közlekedett Nagykátán, amikor a Petőfi Sándor út és a Somogyi Béla út kereszteződésében összeütközött az út mellett biciklivel várakozó sértettel. Az ütközés következtében a gyanúsított és a 73 éves asszony is elesett. R. István felállt az útról és miközben felállította a sértett kerékpárját, felvette a földről - a baleset következtében - az asszony füléből kiesett arany fülbevalót. Ezt követően a gyanúsított távozott a helyszínről.

A bejelentést követően a nagykátai rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeként azonosították R. Norbertet, akit a járőrök 18 óra 45 perckor a néhány utcával távolabb intézkedés alá vontak. A rendőrök a férfinál a ruházatátvizsgálás során megtalálták az idős asszonytól eltulajdonított ékszert. A 18 éves férfit elfogták és a Nagykátai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi ellen a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.



Kapcsolódó oldalak