Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, ütközés lett a vége

2021. 08. 11., sze - 14:16
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet okozott egy nő Békéscsaba közelében. Személygépkocsijával a vizes úton megcsúszott, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy teherautóval. Ketten súlyosan, hárman könnyebben megsérültek. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Közúti baleset okozása vétség bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 32 éves nőt, mert személygépkocsijával Békéscsaba határában 2021. május 20-án 7 óra 45 perc körül áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött egy vele szembejövő teherautóval. Az ütközés után mindkét jármű árokba csúszott. A vétlen tehergépkocsiban négyen sérültek meg, ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben. A csanádapácai nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vizsgálat eredménye szerint a baleset azért történt, mert a nő gyorsabban ment annál, mint amilyen sebességgel a vizes úton biztonságos lett volna. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. augusztus 10-én továbbította az ügyészségre.

baleset Békéscsaba külterület 20210520


Hírfolyam

 

Ütött a luxusórája

Takarítás közben rakta zsebre az értékes holmit egy 28 éves nő Vonyarcvashegyen. Sokáig nem örülhetett, mert a keszthelyi rendőrök kopogtattak nála.

 

Kristály a vonal végén

A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.

 

Tudta?

Elkövetővé válik, aki bankszámláján bűncselekményből származó pénzt fogad.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 26-án 8 órától 2025. július 27-én 8 óráig.