Nem egyezett a rendszám
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves ráckeresztúri sofőrt.

A járőrök 2018. október 16-án kora délután a 6204-es számú úton, Ercsi közelében ellenőriztek egy Mercedes típusú személygépkocsit és annak vezetőjét. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a gépjármű elején nem a hatóság által arra kiállított forgalmi rendszám van elhelyezve, továbbá azt, hogy a gépkocsi hátuljáról hiányzik a hatósági jelzés. Az egyenruhások a 24 éves ráckeresztúri sofőrt elfogását követően a rendőrkapitányságra előállították, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.