Nem fizette be a bírságot, a fogdára került

2023. 03. 08., sze - 07:18
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és hét személyt fogott el, közülük hármat az ellenük kiadott körözések alapján. Tizenegy embert állítottak elő, köztük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A járőrök 2023. március 7-én Várpalotán igazoltattak egy 40 éves helyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi ellen a Várpalotai Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a korábban rá kiszabott pénzbírságot nem fizette be. Később a büntetést az illetékes járásbíróság elzárásra változtatta, viszont annak letöltését sem kezdte meg. A járőrök a körözött személyt ezután elfogták, majd előállították, és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.