Nem fizette ki a kukoricát

2015. 01. 20., k - 07:45
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság K. István ellen.

Mintegy 23 tonna takarmány kukorica megvásárlására tett ajánlatot egy 60 éves lakiteleki lakos 2012 decemberében Székkutason. A férfi átvette az árut és az eladóval abban állapodott meg, hogy a termény árát egy később meghatározott időpontban fizeti ki. A több mint egymillió forint vételár ellentételezése határidőre nem történt meg, majd egy későbbi teljesítési idő is eredménytelenül telt el. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság 2014 márciusában szerzett tudomást az esetről és csalás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított K. István ellen.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a napokban befejezte a terhelt ellen csalás bűntette miatt indított nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak