Nem fogott a fék, vonat elé hajtott a traktor

2022. 05. 14., szo - 10:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint 2021. október 15-én dél körül egy 43 éves zalaszentiváni férfi közlekedett a 73224-es számú mellékúton Alsónemesapáti felől Nemesapáti irányába az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval és a mögé kapcsolt tárcsázó berendezéssel. Amikor az utat keresztező, működő fénysorompóval biztosított vasúti átjáróhoz ért, a traktoros észlelte a vasúti fénysorompó pirosan villogó tiltó jelzését, azonban a jármű fékberendezésében fellépő műszaki hiba miatt nem tudott lassítani és a vasúti pályára hajtott, ahol a járműve elejével nekiütközött a Zalaszentiván felől Nagykapornak állomás irányába haladó mozdonnyal. Az ütközés következtében a mezőgazdasági vontató teljes eleje leszakadt, a traktort vezető férfi súlyos sérülést szenvedett.

A bűntetőeljárás során igazságügyi műszaki szakértő a mezőgazdasági vontató átvizsgálását követően megállapította, hogy a gépjármű a baleset bekövetkezésekor, a fékrendszer állapota miatt alkalmatlan volt a közúti közlekedésre. A fékrendszer meghibásodása azonban nem közvetlenül a baleset bekövetkezése előtt állt be, hanem a fékfolyadék teljes elfolyása hosszan tartó folyamat eredménye volt, melyet a járművezetőnek észlelnie kellett volna, amikor közlekedett vele.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai az 43 éves zalaszentiváni lakost vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd a nyomozást befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban az ügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.