Nem húzták sokáig – lekapcsolták őket

2021. 12. 28., k - 14:14
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Úgy gondolta a két hevesi férfi, hogy jogosítvány nélkül is vezethetnek.

A Hevesi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. december 27-én 4 óra 30 perckor Nagyfüged közelében egy vontató és egy vontatott gépjármű sofőrjeit igazoltattak.

Az intézkedéskor a két hevesi lakosról kiderült, hogy az egyik sofőr egyáltalán nem rendelkezett vezetői engedéllyel, míg a másik vezetőt a Szolnoki Járásbíróság már korábban eltiltotta a járművezetéstől, ezért a 31 éves férfit a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki járművezetés eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt.

 


Hírfolyam

 

„Kikristályosodott” alsónadrág

A bajai rendőrök lezárták annak a sükösdi férfinak az ügyében folytatott nyomozást, aki elfogásakor a fehérneműjében bruttó 13 gramm kristályt rejtett, otthonában pedig közel 220 gramm cannabist és egy extasy tablettát találtak.

 

Összesítés

Intézkedések a jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban.