Nem kezdte meg a közérdekű munkát

2017. 06. 05., h - 09:18
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyében.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei 2017. június 4-én délelőtt Balatokenese belterületén igazoltatták B. József budapesti lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfival szemben a Fővárosi Törvényszék körözést bocsátott ki és elfogását rendelte el, mivel nem kezdte meg a jogerősen kiszabott közérdekű munka végzését. A férfit az egyenruhások előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

Az elmúlt 24 órában Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök kettő személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány nyolc főt fogott el, köztük négy személyt ittas vezetésen, egy embert lopáson értek tetten. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak