Nem mondott igazat
Helyszíni bírságot kapott a telefonáló valótlan bejelentés miatt.
Kétszer is tárcsázta a 112-es segélyhívót egy naszályi férfi 2013. november 3-án. Mindkétszer ugyanazt mondta, „balhé van” a helyi kocsmában. Az ügyeletes tiszt rendőröket küldött a faluba, közben megpróbálta visszahívni a segítséget kérőt, aki a rövid közlést követően mindkétszer letette a telefont. A rendőrség hívását a bejelentő már nem fogadta. A helyszínre érkező egyenruhások békésen italozó állampolgárokat találtak a vendéglátóhelyen, verekedést senki sem tapasztalt a vendégek közül. A járőrök keresni kezdték azt, aki ennek ellenkezőjét állította. Senki sem jelentkezett, ezért a rendőrök megcsörgették azt a számot, melyről a segélykérő hívás érkezett. Az egyik italfogyasztó zsebében megszólalt a mobil. A férfit az egyenruhások kérdőre vonták, majd valótlan bejelentés szabálysértés elkövetése miatt 50.000 forint helyszíni bírsággal sújtották.