Nem nyújtott segítséget, megállás nélkül tovább hajtott

2022. 05. 28., szo - 10:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy ismeretlen személy közlekedett egy személyautóval 2021. július 26-án 15 óra 35 perckor a 75-ös számú főúton, Pölöske irányából Zalaszentmihály felé. Amikor a 26-os számú kilométerszelvényhez ért, áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol vele szemben egy 33 éves pókaszepetki férfi és három utasa közlekedett személygépkocsival.

A szabályosan közlekedő jármű sofőrje, hogy a frontális ütközést elkerülje, autójával letért az útpadkára, ahonnan még vissza kormányozta járművét, azonban ennek következtében átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba majd az árokba borult. A baleset következtében a vétlen járműben utazók könnyebben megsérültek. 

A rendőrök adatgyűjtést követően jutottak el egy 29 éves zalaegerszegi férfihoz, akit segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.