Nem számítottak rá

2013. 10. 21., h - 10:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a két debreceni lakost, akik egy gázszolgáltató cég munkatársainak adták ki magukat.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. október 18-án 10 óra körüli időben egy 84 éves néni beengedte otthonába azt a két ismeretlent, akik egy gázszolgáltató cég munkatársainak adták ki magukat.

A hívatlan vendégek célja azt volt, hogy az idős nőtől értékeket tulajdonítsanak el, azonban nem számítottak rá, hogy a lakásban tartózkodik az asszony fia, aki kérdőre vonta őket. A férfi és a nő nem rendelkezett semmilyen szolgáltató fényképes igazolványával, ezért a sértett fia telefonon bejelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A kiérkező járőrök elfogták a 19 éves S. Dávidot és a 40 éves B. Máriát, akiket előállítottak a kapitányságra.

A nyomozók kihallgatták a gyanúsítottakat, akik elismerték, hogy valójában nem dolgoznak egyik gázszolgáltató cégnél sem, csak értékeket akartak eltulajdonítani az asszony lakásából.

Velük szemben kifosztás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon hagyásuk mellett a Debreceni Rendőrkapitányságon folyik a nyomozás.

 

 

Kérjük, fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsait:

-   Ha a látogató hivatalos szervre hivatkozik, kérjék el fényképes igazolványát, amellyel mindig rendelkeznek a szolgáltatók munkatársai. A szolgáltatóknál nincs készpénzforgalom. A túlfizetéseket átutalással, a számlákon történő jóváírással egyenlítik ki.

-   Ha gyanús személyek csöngetnek be Önhöz, ne nyisson ajtót! Idegent ne engedjen be a lakásba.

 


Kapcsolódó oldalak