Nem ülhettek volna volán mögé

2023. 12. 11., h - 11:04
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szarvason és Szeghalmon eltiltott járművezetőkkel szemben, Sarkadon pedig jármű önkényes elvétele bűntett miatt intézkedtek a rendőrök.

Azonos időben, két városban is olyan gépkocsivezetőkkel szemben kellett intézkedniük a Békés vármegyei rendőröknek, akik az eltiltás hatálya alatt ültek volán mögé. Szarvason, a Kossuth téren 2023. december 9-én 16 óra 15 perckor állítottak meg egy 20 éves férfit, aki személyautót vezetett annak ellenére, hogy a Szarvasi Rendőrkapitányság korábban ezt megtiltotta neki. Ugyanebben az időpontban Szeghalmon, az Újtelep utcában is megállítottak egy 27 éves férfit az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, aki nem vezethetett volna, mert eltiltás hatálya alatt állt. A rendőrök mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük.

Sarkadon az Anti út és a Pacsirta utca kereszteződésében 2023. december 10-én 3 óra 45 perc körül az egyik szolgálatot teljesítő rendőrjárőr egy hátrahagyott, oldalára borult autót talált a Bárkás csatorna partján. Az intézkedés során a helyszínre érkezett az autó tulajdonosa, aki elmondta a rendőröknek, hogy az egyik ismerőse hívta fel azzal, hogy elvitte az autóját és összetörte. Ezzel egy időben a balesetet okozó a 16 éves fiú is visszajött a helyszínre és elismerte, hogy a tulajdonos engedélye nélkül hozta el a kocsit. Elmondta, hogy sétált, amikor meglátta, hogy az autó nincs bezárva és a kulcsot is megtalálta a kesztyűtartóban, ezért úgy gondolta, hogy kocsikázik egyet. Tette ezt annak ellenére, hogy vezetői engedélye soha nem volt és az este folyamán alkoholt is ivott. A Sarkadi Rendőrkapitányság a fiú ellen szabálysértési és büntetőeljárást is indított.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!