Nem volt bekötve, megsérült
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Egy 72 éves dunaszegi férfi közlekedett Suzuki típusú személygépkocsijával 2022. március 14-én 14 óra 40 perckor Győrben, a Hédervári út felől a Galántai út érintésével Bácsai út irányába. Kanyarodása során, eddig tisztázatlan okból áttért az út másik oldalára, ahonnan visszafordulva nekiütközött a egy 52 éves győri férfi által vezetett Ford típusú személygépkocsinak. A balesetet okozó vezető nem használta a biztonsági övet, a fejét a szélvédő üvegébe ütötte, őt a mentők kórházba vitték.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy a gépkocsi ülésén utazó személyeknek a biztonsági öv becsatolásával kell magukat rögzíteni a közlekedés során.
A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Az öv használatával megelőzhető, hogy a járműben utazók teste egy ütközés során fellépő tehetetlenségi erő hatására nagy erővel, hirtelen előre lendülve a kormánynak, a műszerfalnak és a szélvédőnek csapódjon, vagy a gépkocsiból kizuhanjanak.
Indulás előtt kapcsolja be biztonsági övét és hívja fel utastársai figyelmét is arra, hogy rögzítsék magukat! A biztonsági öv életet menthet.
… hogy mindenki hazaérjen!