Nem volt magyarázat

2014. 07. 31., cs - 07:54
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem tagadta, de megindokolni sem tudta másokban félelmet és megbotránkozást keltő viselkedését a kecskédi férfi.

Bár ittas volt, cselekménye minden mozzanatára tisztán emlékezett gyanúsítotti kihallgatásán T. János, akinek gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását javasolta az Oroszlányi Rendőrkapitányság 2014. július 30-án a Tatabányai Járási Ügyészségnél. A 25 éves kecskédi férfit 2014. július 18-án állították elő a rendőrök, miután Oroszlányban felborított egy nagyméretű szemetes konténert. A gyanúsítottat többen is látták. Aki szóvá tette garázda viselkedését, trágár szavakat kapott vissza. T. János gyanúsított kihallgatásán elismerte a garázdaság vétség elkövetését. Elmondta, hogy aznap szabadnapos volt, lazításként pedig elfogyasztott hat doboz sört. Ettől került olyan állapotban, hogy cselekedeteit már nem tudta kontrollálni.


Kapcsolódó oldalak