Nógrád megye közútjain történt

2021. 01. 28., cs - 09:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt három napon személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem történt.

Balassagyarmat belterületén, a Leningen Károly úton, a parkolóban tolatott személygépkocsival egy 36 éves nő 2021. január 25-én 16 óra körül, amikor összeütközött egy másik – szintén tolatást végző – gépjárművel. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.

Egy 55 éves férfi január 27-én 18 óra 30 perc körül személygépkocsival kísérelt meg Kazár belterületén, az úttesten megfordulni, amely közben nekiütközött a mögötte közlekedő gépjárműnek. A balesetben nem sérült meg senki.

A megye rendőrei további két anyagi káros közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a KRESZ alapján „járművel megfordulni, illetőleg hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza! Az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenet azonban elvégezhető abban az esetben is, ha az a forgalmat – anélkül, hogy a járműveket veszélyeztetné – rövid ideig akadályozza.”

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség kéri a járművezetőket, hogy elinduláskor is körültekintően vezessenek! Ha elindulnak, ráhajtanak az úttestre, ne feledkezzenek meg az irányjelzésről azért, hogy a mozgásuk a többi közlekedő számára kiszámítható legyen! Ha nehezen belátható helyen végeznek hátramenetet, akkor kérjék meg útitársukat, vagy a közelben lévő másik személyt, hogy segítsék a tolatást!

…hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.