Nógrád megyében is járt a Mikulás

2020. 12. 06., v - 08:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mikuláscsomagot kaptak a szabályosan közlekedők Salgótarján és Bátonyterenye belterületén.

A biztonságos közlekedésre nevelés, valamint a közlekedési balesetek megelőzése volt a célja annak a fokozott ellenőrzésnek, amelyet a rendőrök tartottak a napokban Bátonyterenye és Salgótarján belterületén. Az egyenruhások mindemellett felhívták a figyelmet a megváltozott időjárási és látási körülményekre, a láthatóság, valamint a közlekedési szabályok maradéktalan betartásának fontosságára is. A rendőrök részletes tájékoztatást adtak továbbá az állampolgároknak a „Látni és látszani 2020” elnevezésű kezdeményezésről, amelyhez a korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A főkapitányság munkatársai a szabályosan közlekedők részére csokimikulást, mikuláscsomagot, láthatósági mellényt és láthatóságot segítő eszközöket adtak át.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.