Nova fogta betörő
A helyszínről indított, Nova névre hallgató nyomkövető kutya vezette el a rendőröket a fiatalkorú gyanúsítotthoz.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. szeptember 18-án érkezett a bejelentés, miszerint egy ipolyszögi bekerített ingatlan területére ismeretlen személyek a kerítésen átmásztak és a fából készült melléképület ajtaját leemelték. A tettesek a helyiséget átkutatták és onnan egy kábelköteget kíséreltek meg eltulajdonítani, amelyet az épület elé kihoztak, de elvinni nem sikerült.
A helyszínen a rendőrök az adatgyűjtés mellett nyomkövető kutyát is alkalmaztak.A Nova névre hallgató szolgálati kutya szagot fogott és egy 16 éves helyi lakos fiú lakóhelyéig vezette a rendőröket. A fiatalkorú a bűncselekmény elkövetését elismerte, akit a rendőrök a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályára előállítottak, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Társainak felkutatása folyamatban van.