Nyitott gépkocsiból lopott

2018. 08. 28., k - 08:48
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 17 éves dányi fiút hallgattak ki gyanúsítottként a balassagyarmati rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. augusztus 27-én 10 óra 16 perckor tettek bejelentést, miszerint egy Bercel belterületén parkoló személygépkocsiból elloptak egy táskát.

A balassagyarmati rendőrök a széleskörű adatgyűjtés és az azonnalos forrónyomos intézkedések eredményeképp rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves dányi fiút.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított röviddel a bejelentést megelőzően egy Bercel belterületén parkoló nyitott gépjármű jobb első üléséről ellopott egy táskát, az abban elhelyezett tolltartóval, hangszóróval, mobiltelefonnal és annak tartozékaival. A fiatalkorú ezt követően személygépkocsival elment a helyszínről. A rendőrök az eltulajdonított értékeket megtalálták és lefoglalták.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállított 17 éves dányi fiút lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak