Nyitott szemmel
Lopott kerékpárral tekerő tolvajt fogtak el az egyenruhások Mezőtúron. Tiszaföldváron is megtaláltak egy elemelt, majd gyorsan elpasszolt biciklit.
A Mezőtúri Rendőrkapitányság rendészeti állománya a szokásos közterületi szolgálatán egy ismert helyi férfira lett figyelmes augusztus 10-én délelőtt. Miután ellenőrizték a 29 éves kerékpárost, már az első kérdés után bevallotta, hogy a mezőtúri MÁV-állomásról lopta a biciklit előző nap.
Csak érdekesség, hogy mire a rendőrök beértek az előállítottal a kapitányságra, a sértett is éppen akkor ért oda, hogy bejelentse a lopást. Örömmel értesült róla, hogy már meg is találták a kétkerekűt, amit újból birtokba vehetett.
Lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, és mivel beismerte tettét, a nyomozók még aznap bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészségnek.
Augusztus 6-án egy tiszaföldvári üzlet elől vittek el egy kerékpárt. A helyi rendőrök azonosították a tolvajt, aki már továbbadott a bringán, de megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosnak. Az elkövetőt szintén lopás vétség miatt hallgatták ki.