Ő sem úszta meg

2013. 07. 30., k - 08:59
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogását követően beismerő vallomást tett a tolvaj.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kereste a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 26 éves tatabányai M. Istvánt. A gyanú szerint 2013. június 6-án ő tulajdonította el ismerőse pénztárcájából az abban tartott készpénzt. A lehetőség egy házibuli alkalmával kínálkozott, mikor a sértett az asztalon hagyta bukszáját. A gyanúsított tudta, hogy nagyobb összeg van a tárcában, ismerőse ugyanis előtte közölte a társasággal, hogy fizetést kapott, így van miből tovább szórakozni. Mikor a sértett a mellékhelyiségbe ment, M. István elvette a tárcát és eltulajdonította a készpénz egy részét. Előállítását és gyanúsítotti kihallgatását követően a tatabányai férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 


Kapcsolódó oldalak