Ököllel, deszkával bántalmazták

2017. 11. 29., sze - 08:45
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 57 éves érsekvadkerti férfit és fiatalkorú társát hallgatták ki gyanúsítottként a balassagyarmati rendőrök.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 éves érsekvadkerti férfi és 17 éves lánya ellen.  

A jelenlegi adatok alapján az 57 éves gyanúsított 2017. november 28-án 13 óra körül Balassagyarmat belterületén gépkocsijából kiszállt és trágár kifejezésekkel illette a buszmegállóban álló férfi ismerősét. A sértett az agresszíven fellépő érsekvadkerti lakos elől az egyik  ingatlan zárt udvarába menekült. A gyanúsított, valamint lánya gépjárművel utolérték a sértettet, akit hangos szóváltást követően az 57 éves férfi ököllel és egy deszkával, míg a fiatalkorú ököllel bántalmazott. A bántalmazás következtében a sértett könnyű sérüléseket szenvedett, de – az előzetes orvosi vélemény alapján ­– ­a súlyosabb sérülés elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

A rendőrök a bejelentést követően a férfit és fiatalkorú társát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

.


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.