Ököllel ütött

2015. 05. 15., p - 08:36
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves szécsényi férfi ellen az eljárást a hatóság vádemelési javaslattal fejezte be.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást H. Zoltán 26 éves szécsényi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. március 31-én 20 óra 24 perc körüli időben az egyik szécsényi italbolt előtti útszakaszon - előzetes szóváltást követően - férfi ismerősét két alkalommal, ököllel megütötte, aki a bántalmazás következtében megsérült. A nyomozás során kirendelt szakértő véleményében megállapította, hogy a sértett súlyosabb sérülésének elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

A nyomozást a hatóság tagjai a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak