Ököllel ütötte az élettársát

2015. 06. 14., v - 11:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli rendőrnő vetett véget a sértett bántalmazásának Nagyatádon.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi férfi ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. június 13-án 15 óra 40 perckor Nagyatádon, a Széchenyi téren lévő parkban egy szolgálaton kívüli rendőrnő tetten ért egy férfit, aki ököllel ütlegelt egy segítségért kiabáló asszonyt. A bántalmazásnak a rendőrnő, és egy a segítségére siető állampolgár vetett véget. Az asszony - az elsődleges orvosi vélemény alapján - könnyű, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A járőrök S. Árpádot elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 39 éves helyi lakos az eljárás során szabadlábon védekezhet.


Hírfolyam

 

Keressük Dudás Alexandrát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, nemesbikki lány eltűnése ügyében.

 

Három ügy, három elfogás

A Fejér vármegyei rendőrök a hétvégén sem voltak tétlenek. Amellett, hogy a fesztiválokon fokozott a jelenlétünk, az elmúlt napokban több sikeres intézkedést is végrehajtottunk.

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.