Öltözőkbe és tantermekbe surrant be

2016. 09. 04., v - 09:22
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be egy lopás miatt indított eljárást.

A nyomozás adatai szerint egy 30 éves veszprémi férfi 2016 május és június hónapokban két veszprémi munkahely, valamint négy oktatási intézmény épületébe ment be, ahonnan öltözőkből és tantermekből lopta el az ott dolgozók, illetőleg a diákok személyes iratait és készpénzét több ezer forint érékben.

A munkahelyi öltözőkben a szekrények ajtajait kifeszítette, míg a tantermekből az átmenetileg őrizetlenül maradt táskákból, hátizsákokból lopott. Az egyik iskola folyosóján kutatás közben megzavarták a férfit, ezért elmenekült a helyszínről, egy esetben pedig maga döntött a távozásról, mert nem talált értéket.

Egy alkalommal azzal is beérte, hogy a sértett szendvicseit vitte magával. Ugyanebben az időszakban egy veszprémi szórakozóhelyen, az egyik vendégtől készpénzét és mobiltelefonját lopta el, míg egy másik sértettől - aki elaludt - mobiltelefonját a nadrágzsebéből szerezte meg. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A 30 éves gyanúsított ellen lopás, lopás kísérlet és kifosztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban befejezte. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Keressük Dudás Alexandrát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, nemesbikki lány eltűnése ügyében.

 

Három ügy, három elfogás

A Fejér vármegyei rendőrök a hétvégén sem voltak tétlenek. Amellett, hogy a fesztiválokon fokozott a jelenlétünk, az elmúlt napokban több sikeres intézkedést is végrehajtottunk.

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.