Országos összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 70 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 22 súlyos és 47 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 194 személyt fogott el, közülük 50 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 109 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 205 személyt állítottak elő, köztük 91 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 115 esetben foganatosítottak.
Magyarország területén 2017. július 14-én 0 óra és 2017. július 14-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 25 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.