Országos összesítő

2024. 01. 11., cs - 03:14
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt nap eseményei számokban.

 

Magyarország területén 2024. január 10-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 29 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 8 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 221 személyt fogott el, közülük 55 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 83 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 215 embert állítottak elő, köztük 100 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 75 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.