Országos összesítő

2024. 11. 17., v - 02:34
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

Magyarország területén 2024. november 16-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 34 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 6 súlyos és 27 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 165 személyt fogott el, közülük 25 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 72 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 174 embert állítottak elő, köztük 74 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további négy személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 77 esetben történt.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.