Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén 2025. május 8-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 39 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos kimenetelű közlekedési balesetben négy ember vesztette életét, 12 súlyos és 24 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 208 személyt fogott el, közülük 26 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 222 embert állítottak elő, köztük 93 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további egy személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 68 esetben történt.