Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén a 2025. május 19-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 65 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 5 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 200 személyt fogott el, közülük 29 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 81 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 212 embert állítottak elő, köztük 81 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 84 esetben történt.