Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén 2025. augusztus 25-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, 12 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 191 személyt fogott el, közülük 30 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 73 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 174 embert állítottak elő, köztük 53 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 85 esetben történt.