Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén 2025. november 10-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 37 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, nyolc súlyos és 27 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 225 személyt fogott el, közülük 52 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 77 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 205 embert állítottak elő, köztük 85 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 86 esetben történt.