Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén 2025. december 24-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 28 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, 12 súlyos és 14 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 90 személyt fogott el, közülük 16 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 34 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 83 embert állítottak elő, köztük 39 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további három személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 95 esetben történt.