Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén a 2026. május 21-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 10 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 267 személyt fogott el, közülük 64 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 68 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 200 embert állítottak elő, köztük 79 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 92 esetben történt.