Országos összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 45 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 4 személy életét vesztette, 20 baleset súlyos, 21 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 388 személyt fogott el, ebből 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 69 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 272 személyt állítottak elő, köztük 126 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 16 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 98 esetben foganatosítottak.
Tiltott határátlépés miatt 313 főt fogtak el a rendőrök, 1 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt, 1 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.