Orvvadász íjász

2014. 08. 14., cs - 14:24
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eljárás adatai szerint saját készítésű íjával engedély nélkül ejtett el egy őzet az az 55 éves ábrahámhegyi férfi, aki ellen orvvadászat bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás 2014 júliusában a Tapolcai Rendőrkapitányságon.

Az illetékes vadásztársaságtól érkezett a bejelentés a Tapolcai Rendőrkapitányság ügyeletére 2014. július 22-én, miszerint Ábrahámhegy külterületén egy engedély nélkül felállított vadász lest találtak etetővel együtt. A nyomozás során olyan információk jutottak a rendőrség birtokába, melyek alapján az 55 éves ábrahámhegyi V. László volt gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével.

A férfi gyanúsítottként történő kihallgatásakor elmondta, hogy korábban hivatásos vadász volt, sőt versenyszerűen íjászkodott is, s mivel nagyon szereti a vadhúst, gondolta felállít egy vadász lest és kialakít egy etetőt is hozzá. Az eljárás adatai szerint 2013. novemberében a gyanúsított nyílvesszővel meglőtt egy őzet. A sutát kizsigerelte, majd pörköltet készített belőle.

A V. László ellen orvvadászat bűntette miatt folytatott nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a napokban befejezte, s az ügyet vádemelési javaslattal továbbította a Tapolcai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak