Összefoglaló Vas megyéből

2022. 09. 23., p - 08:47
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Vezetői engedély nélkül közlekedő sofőrt szűrtek ki a forgalomból a sárvári rendőrök.

A járőrök egy szombathelyi járművezetőt igazoltattak a délelőtti órákban, Szelestén. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfit a Szombathelyi Rendőrkapitányság a járművezetéstől már korábban eltiltotta. A 30 éves sofőrt a rendőrök előállították és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. szeptember 22-én 5 óra és 2022. szeptember 23-án 5 óra közötti időben egy, súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink egy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2022. szeptember 22-én, a délutáni órákban, a Nádasd és Őrimagyarósd közötti útszakaszon. Egy halogyi sofőr közlekedett a 7447-es számú úton Nádasd irányába. Haladása során, egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett, letért az útpadkára, majd a vízelvezető árokban egy fának csapódott. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a járművezető súlyosan megsérült. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a megnövekedett forgalomban fokozott óvatossággal és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rablási kísérlet Szegeden

Nyitás előtt megpróbáltak kirabolni egy dohányboltot Szegeden. Az elkövetőt egy órán belül elfogták a rendőrök.