Összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten kollégáink, négy emberrel szemben pedig egyéb ok miatt intézkedtek. Előállítás négy alkalommal történt, a személyek bűncselekmény elkövetésével voltak gyanúsíthatók.
Az egyenruhások a megye útjain 533 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során nem mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 36 esetben éltek a rendőrök, 47 személy esetében közigazgatási, míg 35 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- A meleg időjárás ellenére is legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!
- A járművezetés során legyenek figyelemmel arra, hogy hőség idején a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válhatnak, ezáltal a hibalehetőségek száma is megnő.
- A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki, menet közben használjanak légkondicionálót, vagy gondoskodjanak a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!
- A balesetek megelőzése érdekében minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!
…hogy mindenki hazaérjen!