Összesítő Győr-Moson-Sopron vármegyéből

2024. 02. 20., k - 08:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Előállítás nyolc esetben történt, két személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, három főt ittas vezetés okán, három főt pedig egyéb okból kísértek a rendőrségre a járőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 726 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyek során 4 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 20 esetben éltek a járőrök, 84 esetben közigazgatási, míg 75 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Baleseti helyszínelők versenyeztek Egerben

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2024. május 27-én rendezte meg a Balesethelyszínelő Szakmai Verseny vármegyei döntőjét.

 

Szemfüles objektumőr

A Készenléti Rendőrség munkatársa érte tetten azt a két férfit, akik egy parkoló gépkocsit akartak ellopni Budapesten.

 

Gyermeknap a rendőrségen

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon megrendezett gyermeknapon színes programokkal és látványos bemutatókkal várták az érdeklődőket.

 

Családi nyílt nap

A nagy sikerű közösségi és toborzó programot első alkalommal rendezte meg a Zalaegerszegi Rendőrkapitányág.