Összesítő Tolnából

2017. 07. 14., p - 08:38
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros is gyalogos is megsérült az elmúlt 24 órában.

Két fiatalkorú személy közlekedett gyalogosan 2017. július 13-án 8 órakor Dombóváron, amikor a Bezerédj utca és Jókai utca kereszteződéséhez érve megfelelő körültekintés nélkül, sietve az úttestre léptek. Ekkor egy arra közlekedő személygépkocsi az elöl haladó
fiatalt elütötte, a mögötte érkezőt pedig elsodorta. Az eset következtében az autó szélvédője pókhálósan betört, melynek üvege a sofőrt is megsebezte. A balesetben az elsődleges adatok szerint mindhárom személy könnyű sérüléseket szenvedett.

Bonyhádon, 2017. július 13-án 12 óra 30 perckor egy kerékpáros közlekedett a Deák Ferenc utcában, amikor nekihajtott egy kapualjból kitolató személyautónak. Az eset következtében a kerékpáros elesett, és súlyos sérülést szenvedett.

Tolna megye rendőrei a fentieken túl további négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

A fokozott figyelem, előrelátás a közlekedés minden résztvevője számára elengedhetetlen. Az úttestre való lelépés előtt minden esetben győződjünk meg arról, hogy nem közelít-e felénk féktávolságon belül jármű. Még gyalogátkelőhelyre se lépjünk ki másik tárgy takarásából, kerékpárosként pedig ne csak a gyalogosokra ügyeljünk a járdán, a kapualjak előtt számítsunk járműforgalomra is.


Kapcsolódó oldalak