Összesítő Vas megyéből
Ittasan okozott balesetet, az elmúlt 24 órában történt az utakon.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Munkatársaink további öt anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. augusztus 3-án a 8611-es számú út Celldömölk és Mersevát közötti szakaszán. Egy 35 éves celldömölki férfi gépkocsival közlekedett Vönöck irányából a 834-es számú út irányába, amikor elvesztette uralmát járműve felett, és egy szemből közlekedő gépkocsinak érintőlegesen nekiütközött. A balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszíni intézkedés során a balesetet okozó gépjármű vezetőjével szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából előállították. A férfival szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Celldömölki Rendőrkapitányság.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek közlekedés biztonságáért. Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!