Őszi felkészülés az utakon

2023. 10. 17., k - 09:47
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzzük meg az őszi időszakban jellemző pályaelhagyásos és a követési távolság be nem tartása miatt bekövetkező közúti közlekedési baleseteket. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság a megváltozott útviszonyokra hívja fel a figyelmet!

A hőmérséklet csökkenésével, a hajnali fagyok beköszöntével az útviszonyok és a látási viszonyok is megváltoznak, ezért ez az időszak tudatos felkészülést igényel a közlekedés minden résztvevőjétől. Komoly veszélyforrásnak számít a látótávolság csökkenése és a csúszásveszély, ezért kérjük, hogy megfelelően felkészített járművekkel vegyenek részt a közúti forgalomban! 

Az őszi felkészülés során a legfontosabb az emberi tényező!

Az elmúlt 24 órában a sárvári rendőrök fogták el azt a 23 éves férfit, akit három hatóság is keresett.  

A Sárvár és Sitke közötti erdős útszakaszon igazoltatták a járőrök 2023. október 16-án, azt a 23 éves sárbogárdi férfit, aki ellen három körözés is érvényben volt. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfit a Szombathelyi Rendőrkapitányság, a Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja és a Sárvári Járásbíróság is körözte. A körözött férfit lopás, garázdaság és hamis magánokirat felhasználás bűncselekmények elkövetése miatt keresték.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.