Oszlopot és fát döntött az ittas sofőr

2023. 03. 09., cs - 09:25
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szombathelyi rendőrök egy másik ittas gépkocsivezetővel szemben is büntetőeljárást kezdeményeztek.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. március 8-án 5 óra és 2023. március 9-én 5 óra közötti időben kettő, könnyű sérüléssel járó és négy, anyagi kárral végződött balesetről érkezett bejelentés.

Egy helyi sofőr személyautóval közlekedett Szombathelyen, a Rohonci úton a Deák Ferenc utca felől Petőfi Sándor utca irányába. Haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett, letért az útról, ahol először egy korlátnak, aztán egy fának, végül egy villanyoszlopnak ütközve állt meg autójával. A balesetben a sofőr könnyebben megsérült. A helyszíni intézkedés során az egyenruhások vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott és orvosi ellátása során további mintavételre is sor került. A férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.

kép

Egy helyi lakos közlekedett autójával Szombathelyen, a Külső-Zanati úton Nemesbőd felől, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lehaladt az úttestről és gépkocsijával egy villanyoszlopnak ütközött. A balesetben a gépkocsi vezetője könnyebben megsérült. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.

kép

Szombathelyen, a Zanati úton igazoltatták a rendőrök azt a vépi gépjárművezetőt, akivel szemben az intézkedés során alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét.

- Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

- Az autósok fokozottabb figyelemmel és óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, valamint az olyan területeket, ahol bárki az úttestre léphet! 

- A gépjárművezetők körültekintően, előzékenyen és a szabályokat betartva, a közúti jelzőtáblák figyelmeztetéseinek eleget téve közlekedjenek!

- A gyalogosok – mielőtt az úttestre lépnek – mindig legyenek körültekintőek, és győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!

- Kérjük, hogy indulás előtt kapcsolja be biztonsági övét és hívja fel utastársai figyelmét is arra, hogy rögzítsék magukat!

- Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a biztonsági öv, valamint a gyermekbiztonsági rendszer előírásszerű használata. Egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén megvédi a járművezetőt és az utasokat is a sérüléstől és csökkentheti a sérülés súlyosságát.

- A közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívjuk továbbá a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a sebességhatárokat! A közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!