Otthonában fenyegették a sértettet

2015. 08. 31., h - 09:08
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a salgótarjáni rendőrök a két nőt és egy férfi társukat.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 41 éves és egy 43 éves somoskőújfalui nő, továbbá egy 27 éves somoskőújfalui férfi ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. augusztus 30-án 20 óra körüli időben a gyanúsítottak eddig ismeretlen társa Somoskőújfalu belterületén egy motorkerékpárral nekihajtott egy családi ház kulcsra zárt kertkapujának, mely ennek következtében beszakadt. A két nő és férfi társuk a telek udvarába behatoltak, majd a házba a nyitott bejárati ajtaján át bementek és az ott lakó nőt megfenyegették.  Ezt követően a 27 éves férfi megpróbálta kezével megütni a sértettet, melyet az ott lakó személyek megakadályoztak, és az ingatlanból a gyanúsítottakat kitolták.

A rendőrök a két nőt és férfi társukat rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak