Óvodások látogattak el a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra
Tartalmas programok várták őket.

A rendőrök a Balatonalmádi Nádas Református Óvoda növendékeit látták vendégül január 21-én délelőtt. A gyerekek érdekes előadásokat hallgathattak meg a rendőrség tevékenységéről, melyek révén közelebbről is bepillantást nyerhettek az egyenruhások mindennapjaiba. A kicsiknek lehetőségük nyílt végigjárni a rendőrkapitányság épületét, így többek között megnézték az előállító helyiséget, és közben megtudhatták, mi a feladata egy járőrnek. A gyerekek érdeklődve figyelték a rendőri feladatellátáshoz szükséges eszközök rövid bemutatóját, és közelről is szemügyre vehették a szolgálati gépjárművet.
A program során továbbá átbeszélték, hogy ki az idegen, hogyan kell velük viselkedni, illetve kiktől kérhetnek segítséget. Továbbá átbeszélték a közlekedés legfontosabb szabályait is, és a rendőrök külön felhívták figyelmüket a biztonsági öv használatának fontosságára.