Példás együttműködés

2023. 12. 04., h - 09:58
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jánoshidai és a jászladányi körzeti megbízottak, valamint a két település polgárőrei példás együttműködésről és hivatástudatról tettek tanúbizonyságot egy lopás felderítése során.

A jászladányi, szolgálaton kívüli körzeti megbízottnak tettek bejelentést, miszerint 2023. december 1-én este egy jánoshidai pékségben az eladó figyelmetlenségét kihasználva egy férfi 150 000 forintot eltett. A bejelentést követően felgyorsultak az események, a körzeti megbízott értesítette szolgálatban lévő kollégáját, aki kamerafelvétel alapján azonosította az általa ismert, feltételezett elkövetőt. A férfi felkutatásában a jánoshidai és a jászladányi polgárőrség segítségét kérte.

Több megtett kilométer és telefonhívás után a helyi polgárőrök Jászladányban megtalálták a keresett férfit, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. Az egyenruhások 20 óra 10 perckor elfogták és előállították a 20 éves helyi fiatalembert, majd a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Tettét beismerte. Ruhái átvizsgálása során 16,5 gramm fehér, kábítószergyanús anyagot találtak, melyről a gyanúsított azt mondta, hogy azt a lopott pénzből vásárolta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!