Pénztárcát lopott

2019. 07. 23., k - 09:49
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A 63 éves B. Jánosné 2019. április 13-án egy oroszlányi áruházban a sértett  figyelmetlenségét kihasználva, a kassza pakolórészén felejtett pénztárcáját, a benne lévő  készpénzzel és bankkártyával eltulajdonította.  A rendőrök a nyomozati cselekmények során azonosították a tettest, aki gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene lopás vétség elkövetése miatt indult eljárás. A nő elmondta, hogy sorban állás közben az előtte álló nő unokájának a viselkedése zavarta, ami nagyon felbosszantotta, ezért vette el a pénztárcát, amit kifelé menet a kukába dobott.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás iratait a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.