Pénztárcát lopott de hamar rendőrkézre került
A kapuvári rendőrök alig két nap alatt elfogták a pénzt és iratokat eltulajdonító férfit Beleden.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére 2014. augusztus 10-én 13 óra 30 perckor tett bejelentést egy 48 éves férfi, hogy az egyik beledi vendéglátóhelyen ellopták a pénztárcáját.
A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy valaki eltulajdonította az asztalon őrizetlenül hagyott tárcát, benne több tízezer forintjával és a személyes irataival.
Az egyenruhások széleskörű adatgyűjtésének köszönhetően hamar a tolvaj nyomára akadtak, akit lakásában igazoltattak és előállítottak a Kapuvári Rendőrkapitányságra. A 49 éves beledi férfi részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy ő lopta el az értékeket.
A pénztárca tolvaj ellen a Kapuvári Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.