Perceken belül elfogták őket

2016. 01. 10., v - 07:03
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A két férfi bántalmazta egymást, majd egy konyhakés is előkerült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat T. István 47 éves és B. Attila 53 éves budapesti lakosokkal szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2016. január 7-én 22 óra 30 perc körüli időben a Budapest VIII., Blaha Lujza téri aluljáróban szóváltást követően többször, kölcsönösen bántalmazták egymást. B. Attila a dulakodás közben a földre esett és táskájából egy konyhakést vett elő, amivel T. István felé hadonászott. A férfi védekezésként egy műanyag szeméttárolót dobott B. Attilához. A cselekmény során személyi sérülés nem történt.
A közelben járőröző rendőrök a két férfit 2016. január 7-én 22 óra 35 perckor a helyszínen elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Velük szemben - szabadlábon hagyásuk mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak