Pillanatok alatt lopták el a bukszát

2024. 05. 31., p - 11:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai rendőrök néhány órán belül megtalálták a két tolvajt.

 

Egy kalocsai lakos tett bejelentést 2024. május 28-án kora délután a rendőrségen, és elmondta, hogy ismeretlenek ellopták a pénzét. A férfi tankolni állt meg egy benzinkúton, és a számla rendezése után a tárcáját véletlenül a földre ejtette, ám ezt nem vette észre. Már a kocsijánál intézte a tankolással kapcsolatos papírmunkát, amikor az egyik alkalmazott utána vitte a bukszáját, üresen.

Azt, hogy hová tűnt a pénz, a rendőrök a biztonsági kamerák felvételei alapján derítették ki. Kiderült, hogy a tárcát két helyi fiatalember találta meg az elvesztés után már néhány másodperccel. Rutinosan felvették a földről, majd a benzinkút shopjától kicsit távolabb kivették belőle az értékeket. Az immár üres tárcát pedig visszaadták az benzinkutasnak.

A rendőrök felismerték a felvételen az elkövetőket, és néhány órán belül mindkettejüket előállították és kihallgatták. A pénz jelentős része előkerült, azt a sértett visszakapta. A 21 és 29 éves gyanúsítottak jelenleg szabadlábon védekezhetnek.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.